Borozgatás

 2011.08.04. 09:22

Tegnap, mivel jó idő volt feleségemmel ülünk kint a kertben a hintaágyon. Kezembe egyik kedvenc borom, pincehidegen ahogy a legfinomabb. Üldögélünk és már jópár kortyon túl voltam amikor nem bírtam magamban tartani az érzéseimet és kinyögtem: - Annyira szeretlek! Asszony hozzám bújt, átölelt, elvégre ritka tőlem az ilyen heves érzelmi kitörés, de valahogy gyanús lehetett neki a dolog mert azért csak rákérdezett: - Ezt most magadtól mondtad vagy csak a bor mondatja veled?

- Ezt én mondtam a bornak! - feleltem kicsit már megszédülve.

Na így indult a veszekedés......

Alternatív KRESZ

 2011.07.12. 09:24

Tegnap délután az egyik nagyobb áruházba mentem vásárolni. Az áruház parkolója nem volt teli, sőt a bejárathoz közel is lehetett találni sok üres parkolóhelyet. Ami rögtön feltűnt, az egy nagy fekete kocsi a bejáratnál lévő rokkan parkolóban, benne erősen pigmentált testszínű lények ültek. Nem látszottak rokkantnak, bár azért feltételezhető, hogy ők vagy népes családjuk valamely tagja azért igénybe vesz rokkantsági segélyt. Sajnos ez azonban nem volt kellően megalapozott. Ezek alapján elgondolkodtam, hogy minek erőlködik az állam, hogy betartassa, módosítsa a közlekedési szabályokat? Sokkal célravezetőbb lenne a jelenlegi morálhoz igazítani a KRESZ szabályait, így legalizálva ezeket a "szabálysértéseket" és megspórolni az államnak a végül úgysem behajtott büntetéseket.

A következő módosításokat javasolom:

  • Rokkant parkoló kiegészítő táblával "segélyből élők és hátrányosan megkülönböztetett kisebbség részére".
  • Sebességkorlátozó táblák alá " Kivétel BMW, AUDI"
  • Behajtani tilos - Kivéve célforgalom + "vagy ha nincs kedved kerülni"
  • Kötelező haladási tábla nevét kell csak módosítani "Javasolt haladási irány"-ra
  • Parkolni és várakozni tilos táblákat akár el is lehet hagyni. Másik megoldásként átnevezni őket "Kopasz kigyúrt kanci..ányok számára fenntartott parkoló"-ra
  • Lakóövezet tábla is átnevezhető. "Utcai autóversenyhez és vagizáshoz kijelölt terület"

Legvégső megoldásként esetleg bizonyos körök kaphatnának külön jelzés, ami felmentést jelent a KRESZ szabályainak betartása alól.

 

Címkék: kresz

Planking - Deszkázás

 2011.07.07. 20:48

Lányom, - aki 4 éves múlt - tegnap plankingol. Aki nem tudja mi az annak elmagyarázom. Egy neten terjedő hülyeség, aminek a lényege, hogy úgy fekszik az ember mint egy deszka, különböző érdekes helyeken. Van aki egy villanypózna tetején plankingol, mások pedig korlátokon, kerítéseken, építkezéseken. Egy srác pár hónapja lezuhant a hetedikről planking közben, szóval nem veszélytelen, sőt extrém sport. Szóval lányom az ágy és a radiátor között plankingol, le is fotóztam. A plankingolást talán legjobban deszkázásnak lehetne fordítani. erről azonban újabb sportok jutottak eszembe:

- Hammering (Kalapácsolás) - az ember mindenfélét bever a fejével és ezt felveszi videóra. Bármit be lehet verni. Szöget, vasrudat, tiplit. Erősebbek akár ajtókeretet is megpróbálhatnak így behelyezni. Ez esetben várható kisebb hullám a Baleseti sebészeten, de legalább a szelekció elve is érvényesül.

- Extreme flying (Extrém repülés) - Az ember megpróbál mindenféle cuccal a földről a levegőbe emelkedni. Ehhez viszont nem használhat semmilyen motoros gépet, csak emberi vagy más energia hajtotta eszközt. Persze rögtön arra gondol az ember, hogy ez technikai sport, de talán emlékszik valaki Adelir Antonio de Carli atyára (kit akár e "sportág" szülőatyjának is nevezhetünk Larry Walters-el együtt) aki 41 éves létére héliumos lufikkal a székén emelkedett levegőbe, hogy aztán pár óra múlva eltűnjön a radarok képernyőjéről és vélhetőleg egy nagy, véres pacaként végezze valahol, útban Daurda felé. Az állatbarátok pedig próbálkozhatnak galamb-, a sebességőrültek akár sólyomfogattal is. Ez utóbbi csak solymász engedély birtokában természetesen.

- A végére egy igazi magyar sport kerüljön, a Slauging. Ennek lényege, hogy az ember sok folyadék elfogyasztása után az elsődleges nemi jellege segítségével megöntöz valamit. Ezt a sportot főképp kocsmák előtt lehet űzni, bár lebukás esetén számolni kell egy garázdaság bűncselekménnyel is. Ennek továbbfejlesztése lehet az Highsleeping, ahol minél érdekesebb helyeken kell aludni (párna takaró nem kötelező, de úgy viccesebb). Ez lehet akár szobor vagy fa teteje, szökőkút, bármi. Ráadásul az előbbi sportból automatikus következik megfelelő mennyiségű alkohol elfogyasztása után. Utána már egy "jóbarát" kell aki lefotózza szenvedésünket és megaláztatásunkat a produkciót és kipostolja a FB-ra.

Ha jobban belegondolok, az internet főleg arra jó, hogy bármilyen hülyeséget el lehessen adni és a hasonló hülyék még utánozzanak is.

Címkék: planking

Elkéstem!

 2009.01.12. 10:02

Ma elkéstem a munkából!!!

A történtethez hozzátartozik, hogy végzetségemet tekintve programozó vagyok. Szóval reggel üldögéltem a kádban és éppen hajmosáshoz készülődtem. Ilyenkor az ember nem rohan, van ideje olvasgatni, gondoltam elolvasom, mi áll a samponosflakon hátulján.

Használati javaslat:

  • Vizezze be a haját!
  • Samponozza be!
  • Masszírozza a fejbőrbe!
  • Ömblítse le!
  • Ismételje meg!

Az egyetlen szerencsém csak az volt, hogy idővel elfogyott a sampon és így nem tudtam folytatni az előírt utasításokat.

 

Félreértelmezett törvény

 2008.12.30. 10:13

A Homáron van egy post ami azt mutatja be, mennyire tévesen is értelmezi a  Cora és a Tesco az alábbi törvényt. Ugyanis a tábla ki van téve oda is ahol az óvszereket lehet megvásárolni. Íme a törvény:

Fogyasztóvédelmi törvény 1997. évi CLV. törvény:

2.§ v) szexuális termék: olyan birtokba vehető forgalomképes dolog, amelynek elsődleges célja a szexuális ingerkeltés, különösen amely nemi aktust vagy egyéb szexuális cselekményt nyíltan ábrázol, illetve emberi testet, testrészt szexuális ingerkeltésre alkalmas módon vagy szexuális ingerkeltés céljából ábrázol, ideértve a - rendeltetése szerint - szexuális ingerkeltésre szolgáló, nemi aktus vagy egyéb szexuális cselekmény során alkalmazható eszközt is, a fogamzásgátlás céljából alkalmazható eszköz kivételével,

16/A § (2) Tilos tizennyolcadik életévét be nem töltött személy részére szexuális terméket értékesíteni, illetve kiszolgálni.

Ezek alapján ugye pont ott nem kellene kitenni. Ebből kiindulva gondolom próbavásálásokkal ellenőrzik, hogy az áruházak betartják e a jogszabályt.

- Na Zsoltika most bemész és kérsz 2 műkukit, meg egy műpuncit, de nem ám kézi pumpásat hanem motorosat...
- Jaj ne Apú megint műpuncit kell kérnem? A múltkor is fel kellett próbálgatnom a bácsik elött h melyik jó a kukimra..
- Kuss legyen, ez munka és nem kívánságműsor, különben is milyen férfi vagy te? Már 12 éves vagy, mit gondolsz, az élet csupa játék és mulatozás? És dobd el a cigit, különben nem kapsz este egy korty vodkát sem a vacsorához. Hát milyen ember lesz belőled?

 

- Láthatnám a jogosítványát vagy a személyi igazolványát?
- Az meg miért kell -kérdezi a férfi
- Tudja jogszabály, hogy 18 év alattit nem szolgálhatunk ki...
- De hiszen én régen elmúltam 18
- Háát azt mindenki mondhassa. Ne tudja meg, milyen koránérőek a mai fiatalok.
- Hát ez? A szakállam, a ráncok, az őszes halánték?
- Az lehet álszakáll is! El nem tudja képzelni mire képesek ezek a fiatalok manapság. Álszakállt és álráncokat ragasztanak magukra, hogy idősebbnek látszódjanak. Régen csak kifestették magukat, de mára már akár nyugdíjigazolványt is bemutatnak, csak hogy óvszerhez jussanak és aztán perverz dolgokat műveljenek vele. Ezért tart itt a társadalom, mert ezek folyton csak védekeznek. Bezzeg az én időmben, ott nem volt ám ilyen. 13 éves voltam amikor a nagyobbik született, a 6.-al meg most jöttem vissza szülési szabadságról, pedig még csak most múltam 30.

Várom már a napot amikor ilyen táblákat elhelyeznek el az áruházakban.

"Uborkát, répát és hüvelyes zöldségeket - a törvény értelmében - csak 18 év feletti vásárlóink részére árusítunk."

"10 kilónál nagyobb pontyokak 18 év alatti gyermek csak szülői engedéllyel vagy felnőtt kiséretében vásárolhat"

"Kedves vásárlóink! Szafaládé vásálásakor személyi igazolvány szükséges"

"A kutyanyakörv és póráz szexuális segédeszkönek minősül, így 18 év alatti személy nem vásárolhatja"

"Rezgő hívásjelzésre alkalmas mobiltelefon készüléket vagy elektromos porszívó berendezést vásárolni szándékozó kiskorúakat nem szolgálunk ki"

"Tejszínhabot és csokiszirupot csak 18. életévét betöltött személy vásárolhat"

Címkék: humor homár showder

Ehető fehérnemű

 2008.12.18. 16:36

Ma kollégákkal szóba került az ehető fehérnemű. Egyszer én is kipróbáltam annó és nem sok pozitív tapasztalatom lett belőle. Az történt ugyanis ,h egy nyári délután gondoltam kipróbáljuk barátnőmmel ez a fehérnemű dolgot. Azt tudni kell ,h az általunk használt tanga anyagát tekintve leginkább az ostyához hasonlított. Tehát hozzákészül az ember bugyit csajszi felvette és mi összemelegedtünk. Igenám, de a nagy melegben a bugyi olvadni kezdett és mire oda értünk ,hogy lekerüljön lényegében egy ragacsos félig olvadozó massza lett belőle, amiről sokminden elmondható volt, csak az h szexis, az nem.

Szóval azért, ha már megvettük kóstoljuk is meg alapon azért csak belefaltam egy darabba, és hát síma ostyaíze volt, semmi extra. De mi lett volna, ha vallásos vagyok és az ostya íze, mint vmi Pavlov-i reflex beíndít...

- Bevallom neki h megcsaltam és utána feloldozást kérek...

- Atyámnak szólítom és megcsókolom a gyűrűt az ujján...

- Hangos Miatyánk-ba kezdek magasztos szemmel a plafon felé fordulva...

A lényeg h bármi is történt volna ezeke közül a szexnek tutira befellegzett volna. Tanulságként talán annyit, h hívőknek semmiképp nem ajánlott.

Címkék: humor szex showder

Beléptetőrendszer

 2008.12.18. 11:17

Bizonyára aki vmilyen nagyobb cégnél dolgozik, az tudja milyenek ezek az elektronikus beléptetőrendszerek. Remélem mindenki el tudja ezeket a kis általában fémszínű, nagyjából derékmagasságig érő négyszet alakú oszlopokat, mivel kelleni fog képzelőerő ehhez a történethez.

Akinek ez nincs, az most menjen ki és nézze meg, vagy keressen rá a neten

Szóval a belépés egyik összetevője ez az oszlop, a másik pedig a kis kártya amit hozzá kell érinteni. Na ezzel kezd vicces lenni a dolog, ugyanis minden ember máshol tartja a kis kártyáját és ezek alapján csoportokba sorolhatók

Erőművész: A táskájában valahol egyik oldalzsebben, vagy beszórva a többi kacat közé. Ők emelgetik fel a sokszor jópár kiló súllyú kézipoggyászokat, majd amikor nem pittyen a gépezet, forgatni kezdik és több szögben is odapróbálják, míg a bejutás nem lesz sikeres

Köszöngetős: Ezek az emberek - megfelelve a biztonsági előírásoknak - a nyakukban egy mazdagon lóg az általában fényképpel ellátot kis lapocska. Hopp, itt tennék egy kitérőt mert maguk a képek is megérnek egy-két mondatot.  Van aki a ballagási képét teszi ki, ezen látható az arcon az elgyötört diákévek minden kínja valamint a még elsőben vett, azóta jócskán kinőtt öltöny vagy kosztüm. A másik, direkt erre a célra még a munkábaállás napján készített komoly képét viseli nyakában, mely az évek során messze sodródik a valóságtól. A harmadik fajta pedig a családi képből kivágott majd bescannelt képek képviselik, háttérben a család, kiskutya, gyümölcsfa stb.. Szóval "köszöngetős" aki laza derékhajlással vagy fejbiccentéssel közelíti meg az átjárót, így egyben udvarias gesztust is ad a vele szemben álló marcona biztonságiőrök felé.

Alázatos: az előző továbbfejlesztett változata. Ők az ing, vagy zakózsebükben hordják a kártyát, így minden belépéskor mélyen meghajolnak a totemoszlop elött ezzel fejezve ki hűségüket és sírig tartó alázatukat munkahelyük iránt.

Nimfómán: Ők a nadrágjuk első zsebében hordják ezeket a kis kártyákat. (na most kell vizuálisnak lenni) és laza terpeszállásban, csípőt előretolva veszik lábuk közé az oszlopot. Külön érdekesség amikor az érzékelő nem veszi elsőre az adást és meg kell ismételni az aktust. Ilyenkor jól ismert képsorok idézőnek meg szemünk elött fiatakorunk német erotikus filmjeiből.

Fingós: Ők a nadrág farzsebében tarták a lapocskát és a beléptetőhöz érve, egyik lábukat felemelve, félig háttal az oszlopnak hozzák működésbe a rendszert. Szerintem ők olykor valóban oda is pukiznak, már csak megszokásból is.

Címkék: humor céges showder

Üzletszerű koldulás

 2008.12.18. 10:58

Reggelente amikor a melóba jövök befelé, mindig látok az út szélén kérdegető embereket. A fura az bennük, hogy mindegyik egy papírtáblát tart a kezében, rajta a kézírás és a szöveg nylevtani felépítése is több mint  hasonló. Ez nem lehet véletlen, itt valaki üzletszerűen koldul(tat). Ez nem munkanélküli, neki ez a munkája!!!!

Van egy idős faszi tábláján a következő: Agydaganatom van. 4 gyerekem van. Agyműtétre gyüjtök

Aztán van egy nő: Nagyon szegény vagyok. 2 gyerekem van. Veseműtétre gyűjtök.

És láttam már olyat is ,hogy: Nagyon beteg vagyok. 1 gyerekem van. Orvosságra gyűjtök

Valamint: Munkanélküli vagyok. 5 gyerekem van. Ételre kell a pénz.

Mindegyik, a táblához tartozó "jelmezben" áll, ami a fentiek fényében inkább munkaegyenruha, mintsem a valós viselet lenne. Van akinek egy gyerek van a karjai között, másikon egy kötött sapka, ami eltakarja a "sebhelyet". Megint másik mostanában tolókocsiban ül, de elötte láttam másik táblával sétálni! a kocsik között. Tehát ezek is kellékek, nem több.

Ezek alapján rájöttem, hogy ez vmi sablon alapján készül. Gondolom embereken végzett kisérletek nyomán kiderítették, mi a legmegfelelőbb szövegfelépítés, ami egy ilyen kis táblácskán elfér és kellő anyagi hasznot is hoz. Ezek alapján a következő vonható le. Kell vmi gondot említeni, ami a problémáim fő forrása. Aztán jön a gyermekek száma tényszerűen sorolva. Majd az amire a pénzt szeretném költeni. Hja és persze kell vmi jelmez ami jellemzi nyomorúságos állapotomat.

Ezek alapján megalkottam a saját kis táblámat is, amivel kiállok öltöny és nyakkedőben , frissen vasalt ingben valamelyik forgalmas kereszteződésbe:

- Informatikus vagyok. 1 gyerekem van. Vitorlásra gyűjtök.

 

Címkék: koldus humor showder

Egész nap?!

 2008.12.18. 10:45

Reggel ülünk a munkahelyünk konyhájában. Mindenki álmos fejjel bámul maga elé. Kávé a kézben szürcsölgetjük. Aztán eszembe jut, hogy egyik kollégával kellene beszélnem, de ma még nem láttam.

- Te, a Béla lesz ma valamikor?

- Nem, szabin van

- Egész nap?!

- Nem bakker csak most 10 percet, meg ebédkor is vagy 20 percet kivesz, szépen darabokban...

 

Címkék: humor céges showder

Lakásavató egy Pepsivel

 2008.12.18. 10:20

Történt egyszer, hogy barátunk új lakásba költözött és meghívta oda hőn szeretett pajtásait, hogy csodáljuk meg mit vásárolt. Nem vagyunk jó vendégek, kerülünk minden formalitást, így csak magunkat illetve kellő mennyiségű inni és ennivalót hoztunk csak magunkkal. Egyik srácról tudni kell, hogy nagy Pepsi rajongó  - és bár rajta kívül senki se nagyon issza - ő egy üveg - sajnos elég langyos - Pepsi Max üdítőitallal is "meglepet" bennünket. Miután az innivalók bekerültek a hűtőbe, a társaság helyett foglalt és elkezdődött a sztorizás...

Jól elbeszélgettük az időt és a Pepsi közben csak hült-hült a mélyhűtő leghidegebb zugában. Egy idő után már megszomjazva, a Pepsis srác a hűtő felé vette az irányt, ahonnan kiragadta imádott üditőitalát, majd széles mosoly kiséretében, egy hirtelen mozdulattal kinyitotta az üveget.

Bummm és fröccs....

Az üveg teteje lerepült, tartalmának egy része a vadonatúj, frissen festett falakra fröccsent, sőt pár csepp még a plafonra is jutott. Először döbbent csend, mindenki várta a hatást.

- Hát, ez igazán remek ajándék volt lakásavatóra!..

- Esetleg a legközelebb hozhatnál egy képkeretet, amit felszögelünk a plafonra, mellé egy kis táblával : "Ajándék lakásavatóra"...

- Köszi, így legalább mindig eszembe jutsz, ha kijövök a konyhába...

Címkék: humor haverok showder

süti beállítások módosítása